Vándorgaléria nyílik Debrecen belvárosában
„Nehéz nem észrevenni, hogy a Medgyessy Ferenc Gimnáziumban folytatott művészetoktatás fontos, megkerülhetetlen és nagyon pozitív tényezője lett az elmúlt években a helyi kulturális életnek. A diákok nem csak technikát, de világlátást és progresszív alkotói gondolkodásmódot is elsajátítanak – a városban pedig jelen vannak munkáikkal (l. Csokonai Színház plakátjai, Emlékkert építési paravánjai).”
(Süli András – Debreceni Menő)
Évek óta tartó folyamat, hogy az idén 25 éves Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában folyó művészeti szakképzés nem zárkózik be az intézmény falai közé, hanem egyre markánsabban teret követel magának a debreceni művészeti-közösségi szcénában. A fenti idézetben említett projekteken kívül érdemes megemlíteni a Deszka Fesztiválon való állandó jelenlétet, a mind komplexebb táncgálákat vagy akár a Kazinczy Ferenc Általános Iskola homlokzatának áttervezését és festésének kivitelezését.
Átgondolt stratégia eredménye, hogy a felnőtt diákok vizsgamunkáit az iskola aulája helyett ismert és arra alkalmas belvárosi kiállítóhelyeken (Belvárosi Galéria – 2008, Medgyessy Múzeum – 2009, 2010, Vojtina Bábszínház – 2011) mutatják be, bedobva ezzel őket a mélyvízbe – azaz a műértő és mű-nem-értő nagyközönség elé. Nemcsak arra fordítva eközben gondot, hogy az egyes diákok kihozzák magukból a maximumot, hanem arra is, hogy a különböző szakokon (alkalmazott fotográfus, alkalmazott grafikus, díszlet- és jelmeztervező, festő, képgrafikus, keramikus) készült munkák kiállításként egységes képet mutassanak. A kétéves érettségi utáni képzést lezáró szakvizsga-kiállításra idén júniusban egy 600m2-es, üresen álló bolthelyiséget találtak Debrecen kulturálisan szinte szűz déli részén. Ezt alakította át az iskola kiállítótérré, ami nem kis feladatot jelentett az iskola művésztanárainak és az őket kitartóan segítő technikai munkatársaknak. A látogatottság tekintetében sikeresnek tekinthető és szakmailag is kitűnő kritikákat kapott kiállítás bebizonyította, hogy nemcsak a kifejezetten galéria célra létrehozott és akként működő helyszíneken lehet magas színvonalon művészetet bemutatni.
Ez a tapasztalat és a helykeresés során folytatott egyeztetések egy olyan megállapodáshoz vezettek, amelyben a szélesebb közönséggel való intenzív kapcsolat igénye és az ehhez szükséges állandó „ingatlan-háttér” találkozik.
2011 őszétől indul a Cívis Ház Zrt. és az MFG új közös művészeti projektje, ami az MFG 25 Galéria nevet viseli.
A kezdeményezés egy olyan – számos országban már sikerrel alkalmazott – együttműködést takar, melyben a város ideiglenesen vagy hosszú távon üresen álló ingatlanjait kedvezményesen rendelkezésre bocsájtja képzőművészeti, ill. egyéb közösségi projektek megvalósítására, míg új bérlő nem jelentkezik az adott helyre. Ezzel egyszerre kínál reklámot az üresen álló ingatlannak, s ad teret helyi és regionális kulturális akcióknak. Az MFG25 célja a kortárs művészet kvalitásos és elsősorban nem piacorientált szegmenseinek bemutatása. Továbbá teret kíván biztosítani a gimnázium és a szakképző alkotói igényű folyamatainak is.
A két intézmény együttműködése ezzel hosszú távon biztosíthatja a szakképzésben kialakított dinamikus és progresszív művészetszemlélet jelenlétét Debrecen belvárosában, ami remélhetőleg az ilyen típusú kezdeményezéseknek köszönhetően lassan elkezdi visszaszerezni lakosait a bevásárlóközpontoktól.
A konstrukcióból adódóan az MFG25 állandóan változtatni fogja a helyét, ami további állandó meglepetésekkel jár majd. Az első helyszín a Piac utca 77. szám alatti Inkubátorház frissen felújított épületének egy helyisége lesz, ahol 2011. szeptember 1-jén, pénteken nyílik az első kiállítás, ami a jubiláló intézmény diákjainak korábbi munkáiból ad válogatást.
Forrás: Debreceni Városközpont Magazin