Debrecen – Igazi utcaművészet, csak nem firkák, hanem műalkotások. Pressertől Elvisig, Puskástól a pénz hatalmáig: tablók és utcabútorok a Simonffy utcán meg a Hal közben – képgalériával.
Generációk utcája, utcaművészet: ez a fő csapás. Idén júliusban és augusztusban nyári programok sokaságával kecsegtet szombat délutánonként a debreceni belvárosban, a Hal közben az Ifiház által szervezett szédületes programkavalkád. Ezekről bővebben itt lehet olvasni.
Aki a város oly’ népszerű közösség tere felé veszi az irányt, akár a Piac utca felől közelíti a Simonffy utcát, akár az Ifiház felől érkezik, biztos, hogy rácsodálkozik egy színes utcai kiállításra, amitől kicsit úgy érezhetjük magunkat, mintha hirtelen Párizsba vagy Prágába csöppentünk volna. Az alkotások nem csak színesek, de ötletesek, szellemesek, szórakoztatóak és néha kritikusak, néha pedig kifejezetten provokatívak – összességében pedig nagyon látványosak. Azt mutatják meg, arról szólnak, hogyan látják a mai fiatalok, a mostani húszévesek azt a világot, ahol és amiben élünk. A pénz uralja? A politika? Álomvilág ez sárkányokkal és lovagokkal? A pop és a rock isteneinek időszakát éljük, ahol Elvis és John Lennon, Rihanna és Jackson az úr? Vagy éppen a számítógép, ami még az olyan legendákat is rabul ejti, mint Presser? A sport, a foci, Puskás Öcsi világa ez? A divaté? Az üzenetek technikailag jól kivitelezettek, értelmezhetők, érthetők, élvezhetők. Mennyivel másabb egy ilyen belváros, ahol az alkotás így jelenik meg, nem gyomorkavaró falfirkák formájában – állapíthatja meg, aki erre jár.
A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 13. évfolyamos grafikus diákjai nem akármilyen feladatra vállalkoztak: nagyjából száz négyzetméternyi felületet festettek meg két hét alatt. Tizennégy dobozszerű ülőkével és kilenc nagy tablóval találkozhatunk, akkor is, ha a Generációk utcájának programjai felé vesszük az irányt, akkor is, ha csak erre járunk.
S mindegy, hogy ragyog a nap, vagy hirtelen leszakad az eső: a fiatalok alkotásai színessé varázsolják a hétköznapokat, meg a hétvégéket is a város szívében.
Legközelebb július 5-én lesznek programok a Hal közben. Íme: 17 óra: Duó Trió Utcaszínház előadása. Kreatív foglalkozás gyerekeknek, fiataloknak, közös bringapingálás. 19 óra: Gabi Triál bemutató – Guiness rekord állítás. 20 óra: Nap, Hold, Föld koncert.
Forrás: Dehir.hu